Nem találtunk értékelést
A könyvben leírt kalandok nagy része valóban megtörtént, egyik-másik velem, a többi hajdani iskolatársaimmal. Huck Finnt, akárcsak Tom Sawyert, az életből lestem el, mégsem egy bizonyos fiúról mintáztam – három jól ismert gyerek vonásait egyesítettem benne a regényszerkesztés szabályai szerint.
Az itt említett babonákat történetünk idejében – a harminc-negyven évvel ezelőtti Nyugaton – a gyerekek és a rabszolgák még nagyon komolyan vették.
Noha könyvemet főképpen gyerekeknek szántam, remélem, a felnőttek sem teszik majd félre, hiszen szeretném bennük is gyengéden felidézni, milyenek voltak valamikor, hogyan éreztek, gondolkoztak és beszéltek, s olykor micsoda különös dolgokba keveredtek.
Nem találtunk értékelést